Rögtön leszögezném, hogy SpongyaBob és köztem nagyon sok a hasonlóság, de ő azért mégiscsak egy buta kis szivacs. A buta jelzővel nem szeretnék azonosulni, de tény, hogy az állandóan vidáman ugrándozó sárga kis tengeri lény kiköpött Eszter. Hogy miért? "A nevetés felüdít, könnyebbséget hoz, és enyhíti a fájdalmat." A személyiségem egyik legjellemzőbb eleme, hogy mosolygós
Csendben és zárójelben jegyzem meg, de jaj annak a tárgynak a lakásban, aki ellen anyukám hadjáratot indít. Mert nála csak két fokozat van. A "tökéletesenműködik" és az "ezúgyszarahogyvanottrohadjonmeg". Most éppen a grillsütőnek áll rosszul a szénája, méghozzá annyira, hogyha én a helyében lennék, szedném a sátorfámat, és útnak indulnék az éjszaka kellős közepén az ócskapiacra
Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy mind egy szálig megvannak a kamaszkori tárgyaim, méghozzá nem is bedobozolva a garázs mélyén, ahol kétszáz pók lebzsel négyzetcentinként, hanem az öcsém egykori szobájában, ahol könnyedén hozzáférhetek bármikor bármihez. Most nekiláttam, és darabokra szedtem őket, ám arra nem számítottam, hogy igazi időutazásban lesz részem. Elindult az a bizonyos kamasz-lavina...