Amióta az eszemet tudom, mindig is apukám kicsi lánya voltam. Nem az a típus, akinek csak egy hisztijébe került, hogy megkapja a rózsaszín Barbie házat, vagy a pónilovat, szivárványosra festett szőrrel. Nem is az, aki hétvégente tengernyi zsebpénzt kapott apucitól, hogy megvegye a legtrendibb flitteres bikinit. Inkább csak mindketten tudtuk, hogy én vagyok a kislány,
Ha a blogot most Hami írná, így kezdődne a cikk: "Sziasztok, Hami vagyok, függő.". Én csak annyit mondok, hogy a kiskutyám nem tudja, hol a határ, legyen szó virsliről, kekszről, csirkemellről, kockasajtról, vagy akár tonhalról. Ha csupán annyi lenne a gond, hogy aranyosan koldul, nem lennék ilyen szigorú. De Hami bunkó. Mihez kezdjek egy 4
Egy szép tavaszi napon valaki - nyilvánvalóan egy férfi - gondolt egyet, és elkezdte terjeszteni az igét, miszerint a pasik nem hisztiznek. És onnantól kezdve az összes hím ezt szajkózza fennhangon. Mintha érne bármit is. Mert nem ér. Mindegy, mit ír a kotta, a játszott dallam attól még lehet más, a pasi hiszti pedig legalább