Élet ocsmány pókpeték nélkül – Igen. Jól olvasod.

Kicsit mindig úgy érzem magam, amikor ilyen sztorikat mesélek, mintha a Dumaszínház színpadán állnék, és azt várnám, nevet-e valaki azon, amit mondok. Pedig ez esetben most hirtelen nem is tudom, hogy én vajon tudok-e már nevetni rajta, vagy legszívesebben inkább befeküdnék egy kád Domestosba, hogy lemossam magamról a pókpeték gondolatát. Na szóval. Belevágok, de írás

Egy hét kutya nélkül – avagy hiszti hiszti hátán

Ezen a héten nincsenek kutyáink. Az elmúlt hetekben kezdték kihúzni nálunk a gyufát a neveletlenségükkel (ami természetesen a mi sarunk) és a folyamatos cseszegetéseikkel (ami az ő saruk). Szó szerint a fejünkre nőttek, nagy lett a szájuk, és addig hisztiztek, amíg odáig jutottunk, hogy kivittük őket anyukámékhoz egy kis kényszerpihenőre. Most pedig mi hisztizünk itthon.

Te mikor éltél utoljára a pillanatnak?

Alapvetően nem szeretem azt hangoztatni, hogy bezzeg régen minden más volt. Hogy jobb volt. Szeretek nosztalgiázni, mert sok olyan élmény van, ami hiányzik, és amit már nem élhetek át újra, azonban úgy látom, hogy ma ugyanúgy meg lehet találni azokat az örömforrásokat, amelyek boldogsággal vagy elégedettséggel töltenek el bennünket. Csak keresni kell. Arra haladunk, hogy