Karácsonyi meseablak – Családi kommandó a 3 éves mosolyáért

Kár lenne tagadni, a karácsonyi meseablak készítése igazi örömforrás volt a decemberi hajtásban. A 3 éves pedig, nos, nemsokára kiderül, mosolygott-e a végeredményen.

Mi az a karácsonyi meseablak?

Kicsi falunkban november 30-tól december 23-ig végigjárhatjuk az adventi meseablakokat, amelyek egytől-egyig meséket jelenítenek meg. Idén is lehetett jelentkezni meseablak-tulajdonosnak, és mi – természetesen – jelentkeztünk is, hogy családunk legkisebb tagja, a 3 éves törpe arcára mosolyt csaljunk.

Remek családi program végigjárni az utcákat, és gyönyörködni mások kivilágított ablakaiban. Hát még milyen remek program elkészíteni az ablak dekorációját!

Mi A világ leggazdagabb verebe című mesét választottuk, ami gyerekkori kedvencünk.

Hogyan készült a meseablak?

Ahhoz képest, hogy a családunk készítette, meglehetősen csendesen. Nem vesztünk össze, nem gyulladt ki a konyha, és – bármennyire furcsa – nem is csúsztunk semmivel. Anyukám volt a fenyőfa és a hópihe felelős, én a vagonokat és a házikókat készítettem el, a törpe anyukája varrta a verebeket, öcsém a fényekért felelt, majd ketten együtt apukámmal elhelyezték az ablakban a mesejelenetet. Ó, apukám készítette a mozdonyt is. Közös meló volt.

Közben persze mi lányok végig dirigáltunk, süteményt ettünk, és jókat szórakoztunk a terepasztal-kommandón. Két családi főpróbát is tartottunk, a végén pedig teljesen elégedettek voltunk a végeredménnyel.

A verebek nagyon vagányan üldögéltek a téli kéményen, mi pedig megveregettük a vállunkat, és boldogan álltunk mindannyian a fagyos szélben és az esőben, hogy kintről is megcsodáljuk a mesterművet.

Mit csinált eközben a 3 éves?

Mindent, csak nem a verebekkel és a dekorral foglalkozott. Igen hamar kiderült, hogy számunkra ez sokkal fontosabb, mint neki. Ő ugyanis:

  • Ordibálva rohangált a lépcsőn, és egy óriás buborékfújóval kergette a szellemeket.
  • Kampókézzel a kezén számolgatta a kalózok aranyát…amit aztán beejtett a kanapé alá, így az egészet fel kellett emelni, hogy a törpe ne kapjon agybajt attól, hogy 5 helyett csak 4 aranya van.
  • Felmászott az ablakba, és bizgerálta a ledeket. Pontosan úgy, hogy azzal semmi hasznot nem hajtott.
  • Bebújt a kanapé mögé, és addig óbégatott, amíg én is bebújtam mellé. Aztán 2 perc múlva elküldött…
  • Felsorakoztatta a Lego emberkéket, és szanaszét szórt mindent.
  • Eloltotta a tyüzet. Igen, tyűz. Tyűzoltó IS volt.
  • Ismét szellemvadászatba kezdett. Immár egy szablyával.
  • Odaparancsolt minket a szőnyeg közepére, le kellett feküdni, és közösen betakarózni. A gyerek hozta a cumit, meg a Mancsőrjáratos kutyáját, aztán dirigált.
  • Végül őrült módjára hadonászott mindennel, bármivel, és örökké.

Nos, ha az a kérdés, hogy örült-e a verebeknek, a diplomatikus válasz az, hogy biztosan. Ha az a kérdés, hogy Nagyi kalóz jó szellemvadász-e, a válasz természetesen IGEN.

Mi, csóri felnőttek azért továbbra is nagyon büszkék vagyunk magunkra. A 3 éves pedig inkább sajnálkozva nézett ránk, mert nekünk nem volt saját kampókezünk. No meg azt is megtudtam, hogy a zuhanykabinjukban egy távcső is van…hát persze…a gaz kalózok nehogy meglepjék a kis pucér diktátort pancsolás közben. Nem tenne jót a presztízsének.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük