Így szerettem bele a karácsonyi fényekbe egyetlen másodperc alatt…

Beleszeretni a karácsonyi fényekbe egyetlen másodperc. Kiszeretni belőlük egy élet is kevés. Bár arra az egyetlen csodálatos másodpercre nem emlékszem, de tudom, mikor történt. Az első karácsonyomon. Azóta minden alkalommal, ha fényárban úszó karácsonyfát, szobát, épületet, vagy akár egy apró pici díszt látok, nyelem a könnyeimet, és elraktározom a fényt a szívem csücskébe a többi fény mellé.

Egy FÉNY mind fölött…

Annak idején, amikor pici voltam, a karácsonyfánkon egy csehszlovák égősor volt. Manapság már nem készítenek ilyet, ezer éve lecseréltük mi is LEDre, de soha nem volt olyan szép a fa, mint azokkal a régi fényekkel. Átlátszó üveggömbökben lapultak a színes égők, mindenféle árnyalatban.

Nem volt giccses, bár – tegyük hozzá – ha fényekről van szó, meglepően nyitott vagyok a végletekre. Ez az égősor volt tehát az első. AZ ÉGŐSOR. Ő nyitotta meg az utat a szívemben a többi fénynek.

Mert fények nélkül lehet élni, de minek?

Hogyan lett a szobámból hatalmas LED Csodaország?

Fogtam magam, és kb. kitettem mindent, aminek fénye van. Na ne úgy képzeld el, mint a Kiskarácsony mindenáron c. filmben a brutálisan feldíszített házat, amire fellógatták a világ összes árnyalatú égősorát. Ó, dehogy. Ennél azért ízlésesebben nyomom, bár már állítólag nálam fut a Paks 2. projekt.

A meleg fehér LED fények a szoba minden egyes részében megbújnak. Nem rikítóan, de azért látványosan. Csillagok, pici fenyők, és apró villanykörték. LED dekor gömbök, hosszúnyakú üvegek tele fénnyel, pici világító ablakú házikók, és folytathatnám a sort. Őszintén szólva, folytatom is. Mert bármit csinálok, bármennyire is küzdök, egyre többen lesznek. Gyenge szar vagyok, nem is tudok változtatni ezen.

Sőt, néha amikor a szobában üldögélek, hosszú percekig nézem a fényeimet, és számba veszem, melyikhez milyen élmény fűz. A csillogásuk melegséggel tölt el, és ezt most ne úgy olvasd, mintha valami sablonos posvány regényben olvasnád. Ez halál komoly.

Mielőtt azt hinnéd, hogy csak a karácsonyi fényeket szeretem, sietve hozzáteszem, hogy ez nincs így. Meghatódva figyelem a meleg nyári estéken a kiülős helyek teraszát díszítő lampionokat, a szentjánosbogarakat, a gyönyörűen kivilágított városokat éjszakai fényben, és a dunai gyertyaúsztatást is Szentendrén.

Néha LED fényben alszom, máskor a kedvenc vaníliás illatgyertyámat hagyom égve, hogy a fénye barátságossá tegye a szobát. Talán furcsa ezt olvasni, de Halottak napján még a temetőt is gyönyörűnek találom a több ezer gyertyával.

Ki tudja, talán lassan oda jutok, hogy még a fürdőszobai lámpa is a kedvenceim közé tartozik majd. Vagy menten elbőgöm magam a kerti mozgásérzékelős lámpától. Esetleg egy elemlámpától. Na jó, nyilván nem, de nem tudom, meddig lehet még ezt fokozni. Van-e egyáltalán mértékegysége a fényimádatnak?

Gondolom van a “piciromantikusfény” fokozat, a “meghalokafényekért” fokozat és van az “idenekemmindenledet”, ami az őrültek mércéje. Azt hiszem a LEDfogyasztók táplálékláncának csúcsán én vagyok a csúcsragadozó.

Hogyan lehet ennyire szeretni a fényeket?

Mivel valószínűleg egy tök normális ember nem így érez a fényekkel kapcsolatban, megpróbáltam végiggondolni, hogyan önthetném szavakba az érzéseimet. Ha a következőket összeadod, valahogy azok összege lehet az eredmény:

  • Amikor nagyon szerelmes vagy
  • Amikor kijössz a sikeres államvizsgáról
  • Amikor ötöst kapsz matekból
  • Amikor az év első dinnyéjét eszed
  • Amikor megérzed az eperillatot a piacon
  • Amikor életedben először ülsz motoron
  • Amikor először látsz tengert
  • Amikor beleszeretsz valaki illatába
  • Amikor unod már, de még mindig a 67-es út dallamát dúdolod
  • Amikor egy hatalmasat alszol
  • Amikor brutálisan jó kávét iszol
  • Amikor egy hajón ringatózva elönt a boldogság
  • Amikor megnézed a kedvenc filmedet századszor is, mert sosem elég belőle
  • Amikor régi fotókat nézegetsz mosolyogva
  • Amikor tejkaramellát eszel
  • Amikor anyukád vagy apukád a születésedről mesél
  • Amikor összekevered a kakaóval a tejbegrízt
  • Amikor a frissen festett bútor a szobádban illatozik
  • Amikor már ezerszer olvastad Jane Austen könyveit, de akkor is imádod
  • Amikor Terminátort nézel egész éjjel hobbiból
  • Amikor belerúgsz az ágy lábába, és jólesően káromkodsz
  • Amikor olyasmit eszel, ami a nagymamád sütijét juttatja eszedbe
  • Amikor találkozol valakivel, akit hosszú évek óta nem láttál
  • És amikor magadhoz öleled a kutyádat, akit a világon mindennél jobban szeretsz, tiszta szívedből, őszintén és örökre, ő pedig az arcodon hagyja a büdös kis nyálát, de te ettől még boldogabb vagy.

Azt hiszem, a felsorolást a végtelenségig tudnám folytatni úgy, hogy sosem unnám meg. És ez az égővásárlásra is vonatkozik. Az legalábbis biztos, hogy Budapest áruházai az égősorokból származó bevételüket rohadtul nekem köszönhetik.

Úgy is mondhatnám, hogy abból mennek majd a főnökök Balira.

Idén visszatér a régi karácsonyi fény(?)

Imádok nosztalgiázni, de tudom, hogy a régi karácsonyok már soha nem jönnek vissza. Ahogyan azok sem, akik nagyon hiányoznak a fa körül minden évben.

Az idei karácsony azonban mindenképpen hoz újdonságot, mert az öcsémék fáján – apukám hosszas bütykölésének köszönhetően – ugyanolyan égők lesznek, mint régen, anyukámék fáján. Kíváncsian várom, vajon visszahozzák-e azt a hangulatot, amit már nagyon régen éreztem.

Mert ez a titka az egésznek. Nem a fények árnyalata, nem is az égősorok ára. A hangulat, az érzés, az élmény, amit adnak. Emiatt pityergek minden alkalommal, ha kivilágított BÁRMIT látok. Ha van olyan tulajdonságom (értsd: bogarasságom), amihez ragaszkodom, és amin soha nem változtatnék, ez az. A fényekért mindent.

1 comment
  1. Ha ennyire vonzanak a karácsonyi fények, ajánlom a kis villamossági múzeumot Veszprémben a Kupa utcában. Még én is csak kívülről láttam, de mindenféle veszprémi Facebook csoportban nagyon reklámozza a múzeumot és a kiállítási tárgyakat (fényképpel) a gyűjtemény tulajdonosa, Gombor József, 85 éves nyugdíjas villanyszerelő mester. Még élőben nem találkoztam vele, de a veszprémi Facebook csoportokban a napi 5-6 bejegyzésében a következőket szokta bemutatni. Mindenféle villanyszereléshez kapcsolódó tárgyakat, különleges égőket, stb “ilyen is van a múzeumban” jelszóval, vagy régi (általa személyesen látott, de számomra már történelmi) képeket Veszprémről “ez hol készült?” vagy “itt is a Gomborok vezették be a villanyt” bevezetővel. Amúgy az apja és a nagyapja is Gombor József volt és villanyszerelő, 1908-tól tevékenykedik Veszprémben a család, és szinte minden fontosabb helyet ők villamosítottak. A fia is Gombor József, de nem villanyszerelő, hanem festőművész (szerintem a legjobb mai magyar festőművész, nagyon egyedi a stílusa).

    Érdekes amúgy a sorrend: előbb a festőművészről hallottam, láttam a képeit is, amiket néha személyesen árul a Kossuth utcán (Veszprém belvárosában), aztán valamikor véletlenül megláttam a kis villamossági múzeumot (ritkán járok arra, nem a mi lakótelepünkön van és nem is a belvárosban), de ez is már több éve volt, és csak néhány hónapja, vagy kb. 1 éve léptem be ezekbe a veszprémi Facebook csoportokba, ahol találkoztam a 85 éves Gombor József megosztásaival. A csoportokban egy kicsit sok már az ő működése, de amúgy nagyon érdekes dolgokat oszt meg, biztos érdekes lenne a múzeum is, ha egyszer eljutnék oda, csak attól félek, hogy belépős lehet. De talán majd egyszer megkeresem, és addig is nézem Gombor József fényképeit a kiállított tárgyakról a Facebookon.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük