KristófEszti idegenvezetést vállal – Para a köbön!

Na jó, azért nem az az igazi idegenvezetés, de nekem ez akkora kihívás volt, mint ide Buda. Tekintve, hogy Kőbányán lakom, ez viszonylag nagy dolog. Nem csapok azért rögtön a közepébe, ez olyan kaland volt, hogy lerágtam előtte mind a 10 körmöm (pffffúúúúj), és remegett kezem-lábam a 10-13 éves korosztály miatt.

Idegenvezetés Vácon – Na de hogyan!

Történt ugyanis, hogy a gödi Dunakanyar kerékpárkölcsönző tulajdonosa, Fenyő Rita meghívott az egyik táborukba, hogy

  • 1. Találkozzunk végre, és beszélgessünk
  • 2. Megmutassam a táborozó gyerekeknek Vácot (ha lehet, nem unalmas szemszögből)

Nagyon boldog és büszke voltam, hiszen ilyet még soha nem csináltam, és mivel a munkám miatt elég sok legendát és érdekes sztorit tudok a Dunakanyarról, boldog voltam, hogy kipróbálhatom magam egy számomra eddig teljesen ismeretlen terepen. Nem vagyok valami ügyes a kamaszokkal, fogalmam sincs, hogyan lehet őket megfogni, de egy ilyen kérésre nem igazán lehet nemet mondani. Annál is inkább, mert Rita személyisége annyira szerethető, és alapjában véve annyira tündéri kis nő, hogy éreztem, nekem találkoznom kell vele.

Csapjunk bele a lecsóba – Vagyis a Dunába

Nos, a program egy sárkányhajózással kezdődött, amit megelőzött egy napszemüveg vásárlás a helyi kicsi kínai boltban. A Duna közepére ugyanis napszemüveg nélkül nem merészkedtem volna soha a 38 fokban, de az enyémet nyilvánvalóan otthon hagytam, a reggeli bénázás közben. Na, hát 1300 forintból nem csak egy egyszerhasználatos napszemcsit vettem, hanem egy unikornisos tokot is, amit nem szégyelltem megmutatni a kamasz társaságnak sem.

Vehettem volna egy strandpapucsot is, mert sportcipőben mégsem léphettem a Dunába, így mezítláb grasszáltam a váci sétányon. Az eszem – úgy tűnik – annyi volt pakolás közben, mint egy marék lepkének. Ez alapvetően nem gáz, hiszen szeretek mezítlábazni, de iszonyatosan vérzékeny vagyok, és annyi volt az üvegszilánk a Duna-parton, mint égen a csillag.

No. A sárkányhajózás hatalmas élmény volt, de nap végére úgy éreztem, hogy leszakad a karom, vagy legalábbis 3 hétig biztosan nem fogom tudni használni. Ha akkor tudtam volna, hogy még két napig CSAK A BAL VÁLLAMBAN olyan izomlázam lesz, hogy éjjel-nappal sípolni fogok, tuti megkérem a mellettem ülő srácot, hogy aggastyán koromra való tekintettel ugyan legyen már kedves visszaútra oldalt cserélni velem. Utólag persze mindenki okos(abb).

Bringás tábor a Dunakanyarban

A tábor alapvetően bicajos tábor volt, így a fiatalok biztosan a Duna túloldalára (vagy aljára) kívántak engem, hogy miattam gyalogolniuk IS kellett, sőt, még kiállított tárgyakat, épületeket és szobrokat is megnéztünk, miközben váci legendákat meséltem nekik. Bejártuk a börtön és a diadalív környékét, felkerestük a Pannónia Házat, a Fehérek templomát, a váci remete szobrát, a székesegyházat, és a Szent Erzsébet sétányt, ezalatt pedig megtudtam, hogy ezeknek a kis krapekoknak szivacsból van az agyuk, és helyén van a szívük.

Visszaemlékeztem kamaszkoromra, amikor a hátam közepére sem kívántam az ilyen városnézéseket, és még hálásabb voltam érte, hogy a nap végén minden ismétlő kérdésemre pontos választ adtak: vagyis megjegyezték, amit meséltem, és valóban odafigyeltek.

Komolyan mondom, az elején annyira izgultam, hogy szívesebben feküdtem volna egy tarantulafészekbe, mint hogy a gyerekek elé álljak. Sőt! Szívesebben gyömöszöltem volna magamba egy talicska kaprot, mint hogy megszólaljak előttük. Rita ugyan megjegyezte, hogy nem ismer rám, mert online vagány csajnak tűnök (hála az égnek, hogy nem ilyen parasáskának), ez pedig egy kis löketet adott nekem. Ahhoz, hogy kibírjam hiszti nélkül az evezést, és ahhoz is, hogy ne érezzem azt, hogy fel fognak zabálni a kisfickók.

Összességében az idegenvezetés, a beszélgetések és a körút nagyon tetszett. Rita olyan profin irányítgatta a srácokat, hogy csak kapkodtam a fejem, és szívesen visszautaztam volna az időben azért, hogy egy ilyen táborvezetővel tölthessek el a nyaramból egy hetet. Egyébként pedig bűbájos személyiség, amolyan kedves gyilkos. Követel, de közben ad is, motivál, és biztat.

A Dunakanyar kerékpárkölcsönző tábora pedig az egyik legjobb dolog, amit egy szülő a gyerekének választhat. Mondjuk nekem szerencsére nem kellett felmásznom a Julianus-kilátóba másnap, pedig arról is van néhány legenda a tarsolyomban. Ja, és megtudtam, hogy gyengébb vagyok, mint egy hatodikos.

És itt jön a lényeg: #nemszponzorálttartalom!

Köszönöm az élményt, és a csodás napsütéses napot! Ma már a karomat is tudtam használni.

2 comments
  1. Kíváncsi lennék egy bejegyzésre valamelyik táborozótól is, akit idegenvezettél! 😀

    1. Na látod, arra én is kíváncsi lennék!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük