Ha az üvegékszerek mesélni tudnának…pedig tudnak!

Amióta az eszemet tudom, imádom a vásárokat. Akkor kezdődött ez a mánia, amikor apukám és anyukám először elvitt a falusi búcsúba, ahol a bódék, és portékák látványa szinte megbabonázott. Sosem vettek nekem gagyit, mindig az értelmes, és számunkra értékes vásárfiák között szemezgettünk.

Ahogy nőttem-növögettem, és már saját zsebpénzem is volt, bármerre jártam, felkutattam a környék vásárait. Felnőttként ugyanezt teszem. Pécs, Kecskemét, Debrecen, Győr, Szeged, Budapest, Szentendre, Vác, Balatonlelle, Siófok, Badacsony…a fél országon végigutaztam, közben egy szobára való holmit gyűjtöttem össze. Ha hiszitek, ha nem, nincs köztük egyetlen dolog sem, amiről ne tudnám a mai napig, hogy hol tettem rá szert. A kedvenceim mindig az ékszerek voltak, és mióta leszoktam a “mindegyazanyagcsakjólmutasson” attitűdről, azóta nem csinálok mást, mint egyedi ékszerekre vadászom, amelyeket nagy becsben tartok az ezernyi ládikóm egyikében.

A fent futólag említett városokból mind-mind őrzök egy vásárfiát. Egy ékszert, amire ha ránézek, eszembe jut ezer kedves emlék, egy illat, egy nyaralás, egy gombóc fagyi.

A nagy meleg miatt igyekszem olyan ékszereket hordani nyáron, amelyek nem engednek a színükből, nem fogják meg a ruháimat a víz, vagy izzadtság miatt. Az egyik kedvencem pl. színes fagyöngyökből van, és egy nyaraláson kaptam, méghozzá az egyik legbájosabb településen, Balatonszárszón. Vagy 6 éve. De azóta is nagy becsben tartom. Tudjátok mi az, ami még hiányzott a kis gyűjteményemből, bár mindig le akartam vadászni?

Egy vagány üvegékszer!

Gyűrűm ugyan volt korábban üvegből, de a nagy kánikulában annyira feldagadnak az ujjaim, hogy sajnos ilyenkor nem tudom hordani.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Most érkezett el annak az ideje, hogy az MJ glass design is előrukkoljon valamivel, ami az év színét képviseli.😉 • Talán tudjátok, hogy a Pantone minden évben megválasztja az adott év színárnyalatát. Ez idén a korall lett, az a különleges színvilág, amelyet nehezen lehet megfogni, körülhatárolni. Kicsit rózsás, kicsit narancsos, de mindenképpen üde, kellemes és elsősorban nőies. Ezért választottam bemutatkozás gyanánt elsőként a Flamenco ékszeregyüttesemhez, hiszen a Flamenco vonalai mindezt a lágy érzékiséget képviselik. Még a kezeken is, amelyekkel időnként mostohán bánunk. Pedig egy dekoratív karlánc nagyon is ki tudja emelni a női kezek szépségét. • Ezt ezen a hétvégén akár ti is megtapasztalhatjátok, ha eljöttök a Pünkösdi vigasságok és míves portékák hétvégéjére Hévízre. Ott élőben is megnézhetitek, rajtatok hogyan mutatna egy-egy Mj glass design ékszerszett. Találkozunk? 🧡 • Köszönet 😘 📸 @hedzsisphotography 👩 @nirinath 💄 @zetenyimakeup

MJ Glass Design (@mj_glassdesign) által megosztott bejegyzés,

Honnan lett végül az enyém a világ legszebb üvegékszere?

Hát képzeljétek, egy fantasztikus alkotótól, Magasházi Juliannától. Olyan érzéseim vannak vele kapcsolatban, mintha egy rég nem látott ismerős lenne, pedig soha nem találkoztunk. Talán éreztetek már ilyet ti is, talán nem. Ha nem, kívánom, hogy mihamarabb részetek legyen benne.

Julianna kedves, közvetlen, és pontosan olyan napfényesnek látja a világot maga körül, mint én. És ha nem vagyok egy zakkant ékszerimádó, aki a tarantulák közé is bemászna egy csodaszép egyedi darabért, ezt sosem tudom meg. Az MJ Glass Design karkötőm (és fülbevalóm) varázslatos türkizkék színben pompázik, és kb. ezren megbámulták, miközben Balatonszemes felé vonatoztunk a minap.

Mivel a csuklómon felejtettem, és berongyoltam vele a Balatonba, nyugodtan állíthatom, hogy még ezzel sem tudtam kinyírni, pedig messze földön híres vagyok a bénázásaimról. 🙂

Így készülnek szívből az üvegékszerek

Julianna szavai pontosan azt mutatják, hogy miért nem érdekel egy percig sem, ha hozzátapad a hátamhoz a ruhám a hosszú utakon, ha lejárom a lábam a vásárokon, és a félretett VÁSÁROS pénzemet egyedi ékszerekre költöm. Aki szívét-lelkét beleadja a munkájába, annál az ékszerek magukról is mesélnek. Én pedig ezeket a meséket hordom magamon keresztbe-kasul, földön-vízen, árkon-bokron:

“Üveg. Szerelem ez és nekem maga az élet. A színei, a formák, a minták, az egyedisége, a különlegessége, az utánozhatatlan fényjátéka magával ragadó. Szeretem “felruházni” a hölgyeket és a lakásaikat is. No, nem vagyok lakberendező, de díszüveg tárgyakkal, lámpákkal vagy épp egy üveg térelválasztóval már megváltoztatható egy otthon karaktere. Ahogy egy szép ékszer a nyakban, úgy egy díszüveg is a lakásban ad egyfajta stílust. 

A mottóm: “Ahol minden üvegnek története van…

Minden díszüveg tárgy, minden ékszer egy élménnyel, egy érzéssel, egy benyomással indul. Az intuícióm segít minden alkalommal. Felruházom az energiáimmal és a tudásommal, a képzeletemmel. Elképzelem leendő tulajdonosát, a környezetét, a stílusát. Bár úgy tűnhet, hogy az ékszer vagy a díszüveg már kész, a története a vevőnél folytatódik tovább…”

Az én ékszerem története..

…csak most kezdődött, de már gazdagabb egy balatoni lubickolással. Sőt, járt már szárnyashajón a Dunán, és megismerkedett a Séllei Lilla által készített vízlepergetős óceán hátizsákkal is. Két alkotó keze munkája közösen kirándult a Dunakanyarban, közös emlékeket gyűjtve. Hát nem tündéri? Mindig is hittem benne, hogy bizonyos tárgyaknak lelke van.

Ezért van kézműves vásáros pénztárcám. Mint egy ovis, olyan vagyok. De amíg ilyen csodákra bukkanok, bizony én is gazdagabb leszek ezernyi sztorival!

1 comment
  1. Jók néha ezek a kézműves vásárok.

    Ha Veszprémben jársz: https://hu-hu.facebook.com/pg/anyucord/posts/ Kézzel készített ékszerek, főleg karkötő, nem üvegből, de talán érdekel. Még ismerem is a készítőjüket, azért ajánlom.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük