Anya-lánya ceremónia…amolyan rútul giccsesen!

Ha emlékeztek, annak idején egy halom teljesen igénytelen, és annál is képtelenebb reality műsor került egymás után adásba. Így történhetett, hogy (többek között) A Nagy Ő, az Alekosz feleséget keres és a Benkő feleséget keres epizódjai elpusztították az agysejtjeink felét már a reklámok alatt is. Hát még akkor, ha megnéztünk egy-egy adást!

Valahogy akkoriban kezdődött, hogy anyukámmal elkezdtünk ceremóniázni. Ennél jobb szót nem találtunk rá, és azóta nem is próbálkoztunk mással, pedig ha valami színes, hát a szókincsünk az.

Elmeséltem anyunak, hogy hogyan zajlik A Nagy Ő-féle Rózsaceremónia, ő pedig (tekintve, hogy ki nem állhatja a hasonlóan szirupos és igénytelen giccset), hozott egy rózsát a kertből, és megtartottuk az első nevezetes és legendás Rózsaceremóniánkat. Ezt követte a Lepkeceremónia, majd még sok másik.

Mindegyik ceremóniánk abból áll, hogy beszerzünk egy halom képtelen színű édes és brutálisan sós rágcsálnivalót, felhalmozzuk őket az asztal közepére, betakarózunk, bebújunk a fotelba, és megnézzük az előre kiválasztott filmet. Közben felsoroljuk az összes gonosz hírt és piszkos pletykát, ami csak eszünkbe jut, és a tenyerünket dörzsöljük közben, mint valami elfajzott féktelen sátáni csemeték.

Hamupipőke, A szépség és a szörnyeteg, Jane Austen: A klastrom titka, Az élet háza, Demóna, vagy éppen ValóVilág párbaj… mindegyik egy-egy csodálatosan giccses, gigacsokiszirupba mártott ceremóniánk neve volt, sok nevetéssel, és kajával. És sok elhullott agysejttel…Ez nálunk már amolyan hagyomány.

Néha emeljük a tétet, és két filmet is begyűrünk, legutóbb pedig egész egyszerűen bemásztunk egy elhagyatott helyre, ami mindkettőnk számára fontos volt egykor. A szabad ég alatt piknikeztünk a múltunk elrozsdásodott emlékei között.

Csak ültünk a kiégett fűben, falatozgattunk a csokiba mártott ropiszálakból, és ittuk a kis sárkánygyümölcsös fantánkat. Biztosan őrülten, vagy éppen igénytelenül hangzik, de ez volt az egyik legjobb ceremóniánk. Ha igazoltattak volna közben a “csőszök”, akkor is.

Tegnap arról írtam, hogy milyen fontosak azok az események, amikor valóban értékesnek éled meg a pillanatokat. De nem kell hozzá feltétlenül József Attila.

Néha elég, ha azzal vagy, aki fontos számodra. Elég egy halom süti, egy pohár ragacsos kóla, és a Hamupipőke-ceremónia. Csodaszép kék ruhával, királyfival, mesebeli tánccal, és néhány szabad órával, amikor minden, de minden, amibe belefogsz, csakis jól sülhet el.

2 comments
  1. Nekem még nincs ilyen társaságom, akivel ilyen ceremóniáim lennének, de jó program lehet.

    1. Kíváncsi lennék, te milyen ceremónianeveket találnál ki! 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük