Kristófeszti farmon él, éjjá éjjáóó…

Annak idején a dédimnek voltak tyúkjai, akik azután is rohangáltak pár kört, hogy levágta a fejüket. Nekem egyszer egy tyúk (akinek még volt feje) úgy megcsípte az ujjamat gyerekkoromban, hogy azóta (és a Hitchcock film óta) baromira nem csípem a papagájnál egy tollnyival félelmetesebb madarakat.

Meg aztán amúgy sem voltam az a farmerlány. A nagypapám nyulait messziről még meg mertem etetni néha, de ez már tényleg olyan teljesítmény volt tőlem, hogy a szüleim is biztosan büszkék voltak rám. Mára azonban – érdekes módon – sokkal jobban csípem őket, és örömmel csipogok tapsikolva már egyetlen állatka láttán is.

Kivéve nyilván a pókokat, akiket csapatostul végeznék ki mélyről jövő sátáni kacajjal a boldog kis pofimon. Erről ITT már írtam pár lelkes sort.

Hogy jön ide a farm?

Ha így folytatjuk, hamarosan egy farmra költözünk, vagy egy csendes kis házikóba a semmi közepére. Nem részletezném, hogy miért kezdek lassan teljesen antiszoc lenni, de tény, hogy az emberek nagy részébe annyi keserűség, és rosszindulat költözött, hogy mi szívesebben költöznénk ezért egy távoli, magányos, és boldog helyre.

Így alakult ki valahogy az is, hogy A PASI kb senkit nem követ már fészbúkon, és instán, csakis azokat a közösségeket, akik kizárólag az állattenyésztésnek és növénytermesztésnek szentelik a mindennapjaikat.

Ennek van egy kis előzménye, amivel ha eddig még nem találkoztatok, ide kattintva elolvashattok.

Azok a helyes FB csoportok

Tehát a PASI felkutatott egy halom csoportot, és magába szívott egy rakat infót, aminek mi nem igazán vehetjük hasznát, de azért persze nem árt, ha tudunk róla. Én például sokkal gyakrabban hallok arról, hogy milyen traktorokra lehet most lecsapni, mint arról, hogy mikor lesz a Glamour napok.

Ez persze azért nem tragédia, és ha belegondolok, egészen vicces, hogy naponta találkozom kecskékkel, és szamarakkal, miközben a közelemben csak két kiskutya alszik csendesen. Semmi tyúk, semmi tehén, de még egy nyamvadt pulyka sem.

Hogy lássátok, milyen jó dolgom van, máris mutatom a területeket, ahol már viszonylag profin eligazodom:

  • Tudom, hol, milyen gyorsan és mennyiért lehet beszerezni disznóspermát, ha igencsak szorít az idő a koca megtermékenyítéséhez. (Nem, nincs disznónk, de jól jöhet az elérhetőség, ha egyszer lesz.)
  • Tudom, hogyan néz ki egy boci 5 másodperccel azután, hogy megszületett.
  • Naponta látok teheneket aludni, és jajgatok, hogy valóban, ezek a világon a legédesebb állatok.
  • Tudom, hogy Halombattán milyenek a kiscsirkék éppen, és mennyibe kerül darabjuk
  • Tudom, mekkora micsodája van akkor egy lónak, amikor már a szakavatott farmerek is csak hűháznak
  • Tudom, mennyi gomb és kütyü van egy vadiúj kombájnon
  • Tudom, hogy hol keressem a legjobb kecskés fotókat
  • Tudom, hol állnak most a takarmányárak
  • Tudom, hogyan lehet valaki Aranykalászos gazda
  • És végül – de nem utolsó sorban – azt is tudom, milyen pontosan egy bociovi.

Ennyi hasznos infó birtokában tényleg nem lehet kérdés, hogy miért kell nekünk lassan mindenképpen egy farmra költözni. Hiszen pontosan olyan érzésem van minden nap, mintha már régen ott élnénk.

Disznók, tehenek, lovak, mezőgazdasági gépek, takarmányárak, és búzatermés. Ha valaki azt mondja nekem néhány éve, hogy ezek ott sorakoznak majd a kis fejemben a körömlakk márkák és az Agatha Christie regények mellett, biztosan bolondnak nézem.

Ám most, ha 1-2 napig nem hallok a spermafejés bonyodalmairól, esküszöm rákérdezek, minden rendben van-e Aprajafalván 🙂

1 comment
  1. A 8. emeleten is komoly állatvilág van nálunk. Hörcsögök már nincsenek, de vannak az erkélyen galambok, a lépcsőház ablakában fecskék, az erkélyek közti résekben verebek, denevérek. A muskátlikra meg szokott jönni nyáron a szender. De pókok néha nálunk is vannak. 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük