A pasi, és az a rusnya zöld Boston Celtics póló

Rövid kis anekdotám pár szóban összefoglalva csak annyi: egy nagyon ronda árnyalatú zöld pólóval hadakozom minden nap. Az elejére Boston Celtics van írva, és látható rajta a csapat kabalája is, egy lóheremintás ruhában pózoló kalapos kis emberke.

Egyszer egy turiban vásároltam, nagyjából 200 forintért, és amint hazahoztam, és A PASI felpróbálta, rögtön látszott, hogy haspólónak sokkal inkább szuperálna, mint trendi kosaras pólónak. Ekkor A PASI agyában megszólalt az a bizonyos vészharang, ami a mesehősöknek is szokott a Cartoon Network csatornán, és kitalálta, hogy neki ez lesz A MOTIVÁCIÓS PÓLÓJA.

Ugye tudjátok, mire gondolok? Mindenki szekrényében egy olyan darab, ami MÉG nem jó rá, de hamarosan olyan szexis betyár teste lesz, hogy a motivációs darab bizony még lötyögni is fog rajta.

No, A PASI szorgos kis hörcsög módjára addig tekert a mókuskerékben, amíg bele nem fogyott a ronda zöld pólóba. És azóta kb le sem vette itthon.

Ha ismeritek a tipikus férfi-női játszmákat, akkor bele tudjátok magatokat képzelni a helyzetbe, amikor én könyörgöm, hogy vegyen már fel egy másik pólót (hiszen van vagy 200 szuper itthoni pólója), ő pedig sunyi módon csak mosolyog és nemet mond. Mert ő biza megfogadta magában, hogy amint belefogy a zöld rettenetbe, le sem veszi majd, hisz ez bizonyítja a sok mókuskerékben megtett kört.

Így a pólót általában akkor mosom ki, amikor ő dolgozik, mert ha nem tenném, A PASI addig cukkolna azzal, hogy büszkén feszít benne, amíg a póló le nem rohadna róla. Szó szerint.

Most arra játszom, hogy a BC póló előbb-utóbb “elszitásodik”, vagyis kb átlátszó lesz, és akkor egy óvatlan pillanatban majd a mosógépre fogom a “gyilkos szakadás” sztorit. Mert nem büdös, nem koszos, de halál unalmas, hogy abban a néhány szerény órában, amit esténként együtt töltünk, én csak a lóheremintás rucit viselő kabalafigurával szemezek.

Sebaj, nem adom fel, és bár kb 85 szuperhősös póló van itthon, ami mind nagyon menő, még mindig ezen a rohadófélben lévő pólón témázunk. Ezek vagyunk mi. A zakkant bagázs. És ráadásul az NBA sem érdekel minket…

2 comments
  1. Két ponton homályos nekem a történet.
    1. Miért vetted meg ezt a pólót a turkálóban?
    2. Miért tetszett meg ez a pasidnak annyira, hogy ezt választotta motivációs pólónak? Csak a mérete miatt?
    Amúgy tetszik a történet, hogy csak titokban mered kimosni, és mindig túljártok egymás eszén. 😀 Én a pólónak szurkolok! 😀

    1. Küldöm a válaszokat 🙂
      1. Megvettem, mert szeretem ezeket a turis pólókat. Sok köztük a különleges, Magyarországon alig kapható darab, szinte fillérekért. Sosem vásárolok a vállfásokban, csak a kilósban. Pont ezért.
      2. Szerintem csak azért tetszett meg neki nagyon, mert kihívást látott benne. Meg mert az összes többi pólója méretben jó volt rá, ettől meg a frászt kapta.
      3. Én nem a pólónak szurkolok 🙂
      De a sztori kicsit valóban Tom és Jerry….

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük