Ahol egyszer a puszifészkek lehorgonyoznak…

Sosem gondoltam volna, hogy olyan hisztis méregzsák leszek az ősz haj gondolatától, mint amilyen most vagyok.

Hiszen nemrégiben még a gondtalan, ősz haj nélküli húszas éveimet tapostam, az ég gyönyörű kék volt, a madarak csiripeltek, a fű pedig varázslatosan szép zöld árnyalatban pompázott a mezőkön. Most meg őrülten vadászom a hajfestékeket, hogy ne nézzek ki úgy, mint Legolas. Na nem mintha Orlando Bloom ellen kifogásom lenne. Ő úgy jó, ahogy van.

10 év, 1millió ősz hajszál, 2 puszifészek

Mostanában hódított a Facebookon a 10 éves kihívás, ahol sokan megmutattátok, mennyit változtatok 10 év alatt.

Én akkor nem csatlakoztam ehhez, de azért elgondolkodtam azon, hogy miben változtam, és mi az, ami állandó maradt az életemben. Vagy a külsőmön. És sajnos sokkal több okom van a hisztire, mint azt gondoltam.

Lehet, hogy ti sokkal lazábban fogjátok föl azt, ami miatt én már egyszerre szteppelek és toporzékolok dühömben, de ilyenkor látom csak igazán, hogy mennyi mindenre vesztegettem el kerek 10 évet, amit sokkal ügyesebben is felhasználhattam volna. A hajszálaim mellett lassan a ráncok is megjelennek, akkor pedig tényleg az egyetlen dolog, amit szeretni fogok magamon, a két puszifészek lesz.

A puszifészket, amit sokan sokféleképpen nevezik, nálunk a családban így híresült el.

Szerencsémre egy cseppet még mindig fiatalabb vagyok annál a kornál, ami a rémálmaimban üldöz (vagy csak tologatom magam előtt), ám sok dolog van, amely rádöbbent arra, hogy milyen gyorsan telnek az évek. Csak hogy néhányat említsek:

  • 14 évvel ezelőtt érettségiztem
  • 8 évvel ezelőtt diplomáztam
  • 17 évvel ezelőtt volt az első randim
  • 20 éve vagyok szemüveges
  • 10 éve van meg a kiskutyám, Hami
  • 15 éve nyelvvizsgáztam
  • 16 éve van mobilom
  • 14 éve festem a hajam
  • 22 éve felvételiztem 8 osztályos gimnáziumba
  • 23 évvel ezelőtt kaptam az utolsó igazi babámat
  • Mondanék nagyobb számokat is, de abból már csak a szilvásgombóccal vagyok kibékülve.

Sokat változtam az elmúlt években. Volt már mindenféle színű a hajam, az arcom átalakult, a hajam hossza mindig változik, azonban a puszifészkeim nem mentek sehova.
Cseppet sem vagyok elégedett, ha erre a listára nézek. Hova tűnt az elmúlt 10, 15, vagy 20 év? Meg sem tudtam fogni, máris elillant.

Megtanultam ezt-azt, hittem abban, amiben nem kellett volna, és megbíztam olyanokban, akik nem érdemelték meg azt. De van, aminek nagyon örülök.

Tudom, hogy mi nem fontos, hogy mit nem szeretnék, hogy kivel nem tervezek, hogy merre nem indulok, hogy mivel nem számolok, hogy mire nem vágyom, hogy hol nem leszek, és hogy miért nem küzdök. Az irány innen már sokkal egyszerűbb, az út vége pedig ismeretlen.

Egyszer beszélgettem egy 95 éves nénivel, akinek szintén megmaradtak a kis gödröcskék az arcán.

Ő mondta nekem, hogy legyek rá büszke, mert az évek elmúlhatnak felettem, de a kis mosolygós lukacskák velem lesznek. Meg az emlékek gyerekkoromból, amelyekre a lukacskák mindig emlékeztetni fognak.

Mert ugyanaz az arc néz majd vissza rám a képekről. 10, 15 és 23 év múlva is.

2 comments
  1. Nem baj, ha múlik az idő, csak legyen értelme… (Csak nem megihlettelek a múlt havi bejegyzésemmel? 😉 )

    1. Egyelőre engem az is zavar, hogy múlik az idő. Mert úgy érzem, sokkal gyorsabban teszi, mint azt szeretném.
      Amúgy igen, megnéztem újra azt a bejegyzést, bár matekban annyira nem vagyok pazar, mint te 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük