3 könyv, ami megtanít szeretni az életet! Az életed.

Van több olyan könyv is, amely akkora hatással van rám, hogy napokig nem tudok mást olvasni, mert képtelen vagyok az előző bűvköréből kikerülni. Most azt a három könyvet mutatom meg nektek, ami nálam ebbe a kategóriába tartozik. Hatalmas kedvencek.

Sírtam, nevettem, megrökönyödtem, hitetlenkedtem, káromkodtam, és mosolyogtam olvasás közben. Olyan szélsőséges érzések futottak át rajtam, ami igen ritka könyv esetében, akármennyire is szeretek olvasni.

Ezt a bejegyzést azoknak is ajánlom, akiknek nem az olvasás a kedvenc hobbija, ugyanis ezt a három könyvet míg él az ember, el kell olvasni. Egyszerűen nem lehet kihagyni.

Vigyázat, SPOILER veszély!

Leon Leyson –
A lehetetlen valóra vált – Egy fiú Schindler listáján

A történet az 1930-as években kezdődik, amikor a gyermek Leib Lejzon Lengyelország egy apró falvacskájában nélkülözve, de boldogan él szüleivel és testvéreivel. Mivel az édesapja Krakkóba költözik a jobb megélhetés, és jobb munka reményében, a család utána utazik, amint lehetőségük adódik rá.

A cselekmény 1930 és 1945 között játszódik. Amikor a németek megszállják Lengyelországot, a családot is utoléri a reménytelenség és nélkülözés érzése. A lengyel zsidókat országszerte üldözik és irtják, válogatás nélkül. Az író, Leon Leyson, aki valójában maga Leib Lejzon, úgy számol be az életéről, hogy kevés könyvben találkozom hasonlóan csodálatos és szörnyű eseményekkel. Mégis, valahogy hasonló érzéseim támadtak a könyv olvasása közben, mint annak idején a Sorstalanság könyv verziójánál. Nem a szörnyűségekre, a szenvedésre, a halálra helyezi az író a hangsúlyt, hanem egy gyermek szemével azt mutatja be, hogy vannak olyan dolgok, amelyeket még ezekben az időkben is értékelni kell.

Nagyon megható történet egy olyan emberről, akin Schindler segített, és aki élete végéig hálás volt ezért. Érdekes volt olvasni arról, hogy milyen volt a második világháborúban Krakkó, és a könyv arra is választ ad, hogy hogyan tud boldogulni az életben az, akinek ilyen borzalmak vetnek árnyékot a múltjára.

Azoknak ajánlom, akik szeretik a második világháborús olvasmányokat, és azoknak, akik nem hisznek a csodákban.

Krakkó, 2.világháború

Christina Baker Kline – Árvák vonata

Christina Baker Kline olyan író, akiről sajnos nem hallottam egészen addig, amíg fel nem fedeztem az Árvák vonatát. A könyv minden nagyobb könyvesbolt polcán pontosan szemmagasságból mosolygott rám elég hosszú ideig ahhoz, hogy egy bátor pillanatomban csak úgy megvegyem magamnak. Olyan sokszor olvastam bele a történetbe, és annyira sóvárogtam utána, hogy kövezzen meg aki ezt az élményt sajnálja tőlem…

A történet egészen sokkolt, letaglózott, és meghatott. A cselekmény két szálon fut, de abszolut érthető, nincsenek kavarodások, nem nehéz gondolatban átállni. 
Az egyik főszereplő egy kamaszlány, aki édesapja halála és édesanyja börtönbe kerülése után állami gondozásba, majd gyermekotthonból nevelőszülőkhöz kerül, és onnan vándorol családról családra. Lázadó, makacs, különc, balhés.

A másik főszereplő egy olyan idős asszony, aki Niamp néven Írországban született, majd a nagy nélkülözés miatt a családjával Amerikába hajózik, bízva a nagy amerikai álom beteljesülésében. A család halála miatt Niamph elárvul, és mivel abban az időben a keleti parton több tízezer ilyen árva gyerek volt, a kormány egészen egyszerűen felültette őket egy vonatra és a közép-nyugati államokba vitte őket. Ott a vonat megállt néhány kisebb városnál, ahol előre ki lett hirdetve hogy árva gyerekeket vihet haza, aki szeretne. Így lett ezekből a gyerekekből ingyen munkaerő. Fáztak, éheztek, betegségeket kaptak el olykor, az egészségtelen körülmények miatt. Szó sem volt örökbefogadásról, szeretetről, vagy családba fogadásról.

Még soha nem olvastam ennyire felkavaró történetet. Niamp olyan utat jár be gyerekként, amely ijesztő, ám nagyon tanulságos. Életem eddigi talán legjobb könyve.

Az árvák vonata

Ruta Sepetys – Árnyalatnyi remény

Ez a könyv teljesen véletlenül került hozzám egy “alexandrás akció” keretén belül. Ma már igazán hálás vagyok, hogy pont ő lett a kedvezményesen megvásárolható darab, mert ezt a könyvet bárkinek csak ajánlani tudom, annyira jó. Igaz, nehéz olvasmány.

A történet 1941-ben játszódik, Litvániában. Miután a Szovjetúnió lerohanta Litvániát, a Kreml készített egy listát azokról, akik szovjetellenesnek minősültek. Őket vagy kivégezték, vagy pedig szibériai munkatáborokba küldték. A főhőst, Linát, öccsét és édesanyját egy este NKVD-s katonák elhurcolják az otthonukból és felültetik őket egy vonatra. A vonaton együtt utaznak tanárokkal, mérnökökkel, ügyvédekkel. Nem tudják, hogy a vonat merre viszi őket és nem tudják, hogy vajon milyen bűnt követtek el, hogy ilyen sorsra jutottak. A vonatút tele van tragédiákkal. A tisztálkodás, étkezés, mosdóba járás szinte lehetetlen, az életben maradásuk a tét.

Miután megérkeznek a munkatáborba, csak a kényszermunka, a szenvedés, a betegségek és az éhezés vár rájuk. Olyan napokat élnek túl együtt, amikor legszívesebben meghalnának. Megássák a saját sírjukat és kiderül, hogy az életük olykor csak egy zsebórát ér. A fagyos szibériai télben halott bagoly húsán élnek, és tudják, hogy bármikor bárkinek vége lehet egy betegség miatt.

Hogy miért jó olvasni a könyvet? Mert reményt ad, mint ahogyan a címében is benne van. Egy munkatáborban is születnek barátságok, szövetségek, és szerelmek. Az író megmutatja, hogy túl lehet élni a túlélhetetlent. Nekem külön tetszett a könyvben, hogy – bár nagyon szeretem a második világháborús/holokauszt témájú történeteket is – ebben a könyvben a Szovjetúnió által lerohant Balti államok helyzetéről is sokat tanulhatok úgy, hogy nem száraz, lexikális információkat magolok egy törikönyv felett.

Mindhárom könyv olyan élményt nyújt olvasás közben, amit csak az érez igazán, aki megismerkedik velük. Másképpen soha az életben nem. Olvassátok el őket. Érdemes!

2 comments
  1. Nehéz most véleményt írni, mert látom a bejegyzésből, hogy nagy kedvenceid mind, de a bejegyzésed, mint fülszöveg alapján én a polcon hagynám ezeket a könyvtárban. (Általában fülszöveg alapján döntök.) Az egyik könyvet a Sorstalansághoz hasonlítod, nekem az sem tetszett, nem adott igazán semmit, főleg élményt nem. Elolvastam, mert érdekelt, mire kapott egy magyar író Nobel-díjat, és kettős érzéseim vannak. Egyrészt örülök a magyar Nobel-díjnak, másrészt az a regény semmilyen díjat nem érdemelt. De nem bántam meg, hogy elolvastam, mert legalább megismertem és lehet róla saját véleményem.

    1. Én nem szeretném megítélni, hogy a Sorstalanság érdemelt-e díjat, de kétségtelen, hogy máshogyan közelíti meg a témát, mint más könyvek. Nekem ez volt az egyik érettségi tételem, és akkoriban játszották a filmet a mozikban. Az volt a feladat, hogy keressünk különbségeket és hasonlóságokat köztük. A film sokkal inkább hatásvadász, mint ahogyan számítottam rá, éppen ezért a könyv számomra sokkal több reményt, és lehetőséget hozott, még pozitív gondolatokat is. Az emberségességről.
      Egyébként pedig ha még nem olvastál mondjuk azokról a vonatokról, amelyeken gyerekeket szállítottak a semmibe, a bizonytalan jövőbe, vagy nem olvastál még könyvet a szibériai munkatáborokról, akkor nem gondolod, hogy ezt sem bánnád meg? Megismernéd, és lehetne róla saját véleményed 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük