Érintés

Amikor tabu az érintés – Te sem csíped?

Nincs semmilyen fóbiám (kivétel ez alól az araknofóbia), de esküszöm, ha még egyszer valaki ismeretlenül megfogja a vállam, vagy puszit ad, én hozom azt a bizonyos vaslapátot, amit mindig csak emlegetek, és megdolgozom az illetőt alaposan, merő kedvességből. Az érintés számomra tabu.

Gyerekkoromban teljesen normális körülmények között nevelkedtem, de tény, hogy nálunk a puszi a köszönés egyik formája volt, nem puszilgattak szanaszét a szüleim percenként hetvenszer. Sem babusgatásból, sem dicséretből, sem azért, mert “hűdeokosügyesakislányomhogy levegőtveszegyedül”…

Talán ez az oka annak, hogy én anélkül is érzem a szeretetet és a törődést, hogy a barátaimat és a családom tagjait puszilgatnám minden találkozás alkalmával. Vagy átölelném őket.

Ők ezt tudják, és elfogadják. Én nem vagyok az a pusziszkodós fajta.

Ha rátok is jellemző ez, akkor talán tudjátok, milyen érzés, amikor valaki nagyon is ez a típus, és biztosan hozzátok fog érni minden találkozás alkalmával párszor. Egyébként ezzel sincs baj, anyukám is gyakran ilyen, de tőle ez számomra is természetes, tőle nem zavaró.

Nagyon kevés barátom van, akinek puszival köszönök, ez is csak szokás kérdése igazából, és sokat ugratnak is miatta, ha a meztelenségről, vagy pucér lábfejekről van szó. Nem vagyok prűd, nem vagyok különc, de az én intim szférámba csak az léphet be, akinek rózsaszín masnis belépőkártyája van.


Mindenki más tartsa csak meg a 2 méteres távolságot, és lehetőleg soha ne lépje át még viccből se. Mert olyankor a testem átváltozik Terminátorrá, és az egyetlen küldetésem az lesz, hogy az illetőt elrepítsem valahova Dél-Amerikába, ahol csak a szőrös pókok élnek meg családostul.

Talán nem én vagyok az, akinek a vállán a szó szoros értelmében kisírhatják magukat a hozzám közel állók, nem fogok pattanásokat nyomkodni másnak, vagy éppen pedikűrözni egy csacsogós barátnős pizsipartin, de ezt megtanultam elfogadni.

Ha pedig a kezedet nyújtod, akkor a szemedbe nézek, megszorítom, és egy pillanatra sem fogod érezni, hogy szívesebben dugnám a kezemet egy gyilkos hangyákkal teli szűk résbe, minthogy még egyszer az életben hozzád kelljen érnem. Pedig nincs baj veled, veletek. Csak ne érintsetek meg, mert nem csípem.

Ha pedig az enyém lenne a világ legnagyobb ágya, ami teljesen mértékben kutyabarát, akkor az össze szőrös négylábút beköltöztetném magam mellé, és az sem zavarna, ha csupa nyál lennék tőlük 0-24-ben. Ez van, na. Tőlük még ezt is elfogadom….és ettől még a szőr sem áll fel a karomon. Fura egy szerzet vagyok, mi?

Ti hogy álltok ehhez a kérdéshez?

2 comments
  1. Idegen engem sem érinthet meg, de a távolságtartás is egy érdekes kérdés. Az pl. helyzettől is függ, nem csak attól, hogy ki az ismerős és ki az idegen.

    Pl. ha a társasjáték egyesületben a játékasztalnál kb. 20 cm-re ülök a másiktól, az nem zavar, még akkor sem, ha először láttam az illetőt. De ha a munkahelyemen a vevő 1 méternél közelebb jön, már hátrálok.

    1. Ezek szerint, ahol sokkal komfortosabban érzed magad, ott kevésbé zavar az érintés. Én ezt még nem figyeltem meg magamon. Persze attól még lehet, hogy így van.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük