D. és én sok olyan dologban nem értünk egyet, aminek az égvilágon semmi jelentősége nincs. Mégis, képtelenség nem összekülönbözni példának okáért azon, hogy van-e olyan szín, hogy púderrózsaszín.
Hogy ezen mi értelme van vitatkozni? Persze, hogy semmi. Ezt mindketten tudjuk, ugyanakkor roppant szórakoztató dolog. Főleg, hogy még vagy 100 olyan árnyalat létezik, amiben ő nem “hisz”.
A legtöbb nő tudja, hogy igenis van olyan mint a vajszín, bézs, homokszín, drapp, vagy éppen a törtfehér. Amikor ezt a párom, D. meghallja, tutira kitör belőle a nevetés, és közli, hogy a bézs rendben van, a többi hülyeség. Ha megkérném arra, hogy hozza ki a gardróbból a mályvaszínű szandálomat, valószínűleg először beazonosítaná, hogy melyikek lehetnek a szandálok. Kizárná azokat a színeket, amiket biztosan tud (kék, zöld, fekete, stb.), majd a fennmaradó darabok közül kitotózná, melyikre gondolhatok. A színeket ismeri, nem ezzel van gondja, de az árnyalatokkal már igen nagy problémája van.
Tudtátok, hogy létezik színszótár? ITT megnézhetitek!
Azok a fránya színárnyalatok
A legtöbb férfi – ha megkérném, hogy sorolja fel a kék árnyalatait – biztosan elmondaná, hogy van világoskék, kék, és sötétkék. Ennyi. D. ugyanezt válaszolná, mert nem tud mit kezdeni a szürkéskék, jégkék, tengerkék, azúrkék, indigókék, királykék, égszínkék, mélykék és a hupikék szavakkal. Hogy az autónk jégkék volt, azt a mai napig nem hajlandó elhinni nekem, pedig még a két lökött (és igen tudatlan) kutyánk is rávágná, hogy nem szürke. Ha vásárolni megyünk, hiába is kérdezném arról, hogy mi szebb vagy mi csinosabb, mert:
1. diplomatikusan és előre bebiztosítva magát úgyis azt válaszolná, hogy én mindenben csinos vagyok2. nem tudna különbséget tenni két hasonló, mégis más árnyalat között.
Ugyanez vonatkozik a körömlakkokra, fülbevalókra, nyakláncokra, karkötőkre, pulóverekre, az összes felsőmre is. Szerintem sem az öcsém, sem pedig az apukám nem lenne ügyesebb színárnyalat kérdésben, mert a piros az piros, a sárga pedig sárga. Nemes egyszerűséggel.
Ez amolyan igazi parányi különbség a férfiak és a nők között, ami számomra nem csak szórakoztató, de olyan téma is, amivel imádom cukkolni A pasit.
Csak azt az egyet nem értem, hogy amikor meccs megy a tévében, miért olyan biztos D. abban, hogy egy-egy csapat milyen árnyalatú mezben játszik?! Képes felsorolni, hogy
- milyen színben pompázik a Dallas Cowboys sisakja,
- a Fradi játékosok lábszárvédője,
- a kétszázötvenharmadik osztályú kínai kosárlabdacsapat cseréinek a csuklószorítója,
- a tíz évvel ezelőtti EB labda,
- a belga válogatott öltözője,
- a Világszépe nevű ló sörényének fésűje
- a magyar hockey játékosok kedvenc üdítője
- a legtöbb F1 autó üléshuzata
- Puskás Ferenc kabalája,
- a mezőkövesdi önkéntes labdaszedő egyesület évi rendes taggyűlésének zászlója,
- vagy a nyírbátori focipálya korlátja (ha lekaparjuk a fölötte lévő fekete festékréteget).
De a körömlakkok árnyalata nem megy neki. Nagyon nem. Talán éppen az a kulcsa a színárnyalatok elmagyarázásának, hogy csak meg kell találnunk hozzá a megfelelő eszközt.
Például a Dallas Cowboys játékosok sisakja éppen annyira jégkék, mint az autónk volt, a mályvaszínű szandim pedig teljesen olyan, mint D. kedvenc fagyija. Nagy kamu ez a pasik vs. színskála harc.
Nem akarásnak ugyanis nyögés a vége. Mint a pasiknál majdnem mindenhez, ennek a megértéséhez is szükség van némi furfangra, képzelőerőre és jó sok türelemre. Meg még többre. Éljenek a kínai kosarasok és a mályvaszínű topánkák! Az árnyalatokban pedig nem lehet nem hinni 🙂
U.i.: Miután a bejegyzést megírtam,és elmeséltem D.-nek, hogy miről fog szólni, kihúzta magát és nagy mosollyal az arcán azt mondta: “Nem kell nekem bemutatni az azúrkéket, olyan színben játszanak az olaszok” – majd gorilla módjára, marha büszkén megcsapkodta a mellkasát, hogy csak úgy zengett bele az X. kerület csendes kis utcája – és a hangot valószínűleg vitte tovább a szél, hogy minden férfi hallja:
igenis van olyan színárnyalat, amiben minden olasz drukker profi!
