Ha én szél lehetnék, egyetlen percre sem maradnék csendben. Soha. Folyton utaznék, eljutnék mindenhova, ahova most maximum csak Dorothy piros cipellőivel tudnék. Nem a pénz hiányzik. Ó, nem. Csupán annyi helyre vágyom egyszerre, és annyi mindent szeretnék kipróbálni, hogy még Hermione idővisszatekerős varázsórájával sem tudnám megoldani. Irigylem a szelet, hogy szél lehet. Cserélnék vele.
Ha egészen őszinte szeretnék lenni magamhoz és hozzátok, akkor el kell árulnom, hogy a sok vidám bejegyzés és fotó ellenére ez az év maga volt a borzalom. Ennél rosszabbul nem is sikerülhetett volna, ám olyan vidám dolgok is történtek velem, hogy belefájdul a fejem, ha mérlegre szeretnék tenni mindent, ami körülvett. Biztosan a karácsony körüli
Minden családban van egy flúgos elem, a miénkben én vagyok. Soha nincsen a fejemben semmi a helyén, és ahogyan az öcsém fogalmazna: az eszem olykor egy halom csillámba hengergetett lepkének a szellemi teljesítményével vetekszik. No, elég annyi hozzá, hogy elég sok dilim van, és még több furcsaságom. És akkor itt jön képbe az a
A karácsony mindig is fontos volt számomra. Sőt, annál sokkal több. Nincs olyan nap az évben, hogy ne jutna eszembe ez az ünnep, most pedig egy csodálatos visszacsatolás érkezett hozzám/rólam Ági blogján, a Csak csináld! - Magadért! blogon. Karácsony táján az ember szívét különösen megmelengeti ez az írás, de tudom, hogy én nyáron is többször
30 felett én már gyakorlatilag mindenen bőgök. És ez nem csalás, nem ámítás. Valahogyan valahova átbillentem a harmadik X-nél, és a korábbinál sokkal pityergősebb lettem. Legtöbbször nem bánatomban sírok, hanem örömömben és meghatottságomban. De kábé mindig. Mindenen. Most éppen egy karácsonyi kutyás videón. Szinte hihetetlen, hogy azon kapom magam újra és újra, hogy gombóc van